Irodánk elsősorban agrárjogi, erdészeti illetve ingatlanokhoz kapcsolódó (építési jogi, földhivatali, kisajátítási) közigazgatási ügyekben vállalja a jogi képviselet ellátását. Ahogy a többi ügyfajtánál, úgy a közigazgatási ügyeknél is elmondható, hogy várhatóan az ügyvédi közreműködés akkor jár a legnagyobb sikerrel, ha már az első fokú eljárásban bekapcsolódunk az ügy intézésébe. Mégis, a leggyakrabban már csak akkor fordulnak hozzánk, amikor megszületett egy kedvezőtlen első fokú döntés, vagy amikor már a fellebbezés is elutasításra került. Javasoljuk ezért, hogy ha olyan közigazgatási ügye van, amelynek kimenetele komolyabb anyagi vagy egyéb következményekkel járna, minél hamarabb vegyen igénybe jogi segítséget ügye intézéséhez.
A közigazgatási jog az életviszonyok szinte teljes körét felöleli, így ezekről általánosságokat nehéz rögzíteni. Annyi azért elmondható, hogy a legtöbb közigazgatási eljárás két fokú, tehát az első fokon hozott határozat ellen fellebbezésnek van helye.
Már a közigazgatás szervezetrendszerén kívül történő eljárás a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata.
A közigazgatási per indítására az jogosult aki a közigazgatási ügyben ügyfél, vagy a kifejezetten rá vonatkozó rendelkezés tekintetében az eljárás egyéb résztvevője.
A keresetet az ellen a közigazgatási szerv ellen kell indítani, amelyik a felülvizsgálni kért határozatot hozta. A keresetlevelet jogszabálysértésre hivatkozással az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél a felülvizsgálni kért határozat közlésétől számított harminc napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni.
Az elsőfokú közigazgatási szerv a keresetlevelet az ügy irataival együtt öt napon belül felterjeszti a másodfokú közigazgatási határozatot hozó szervhez, amely azokat – a keresetlevélben foglaltakra vonatkozó nyilatkozatával együtt – tizenöt napon belül továbbítja a bírósághoz. Ha a keresetlevél a végrehajtás felfüggesztésére irányuló kérelmet is tartalmaz, a keresetlevelet és az ügy iratait az első fokon eljáró közigazgatási szerv három napon belül terjeszti fel a másodfokon eljáró közigazgatási szervnek, amely azt nyolc napon belül továbbítja a bírósághoz.
A keresetlevél benyújtásának a közigazgatási határozat végrehajtásra nincs halasztó hatálya, a felperes azonban a keresetlevélben a végrehajtás felfüggesztését kérheti. Ha a keresetlevél a közigazgatási határozat végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelmet tartalmaz, a bíróság annak tárgyában az iratoknak a bírósághoz való érkezését követő nyolc napon belül határoz. A végrehajtás felfüggesztése tárgyában hozott végzés ellen külön fellebbezésnek van helye.
Közigazgatási ügyekben főszabály szerint a bíróság a pert tárgyalás tartása nélkül, tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart. Tárgyalás tartását az ügyfél a keresetlevélben kérheti.
Közigazgatási ügyekben a bíróság a jogszabálysértő közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a közigazgatási határozatot hozó szervet új eljárásra kötelezi, a közigazgatási hatóság határozatának megváltoztatására csak a jogszabályban rögzített ügyfajták esetén van lehetősége.
A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek csak kivételes esetben van helye.
További információ: